A Karib-tenger kalózai 2.

Alaposan rákészültünk a hazalátogatásra, szigorú menetrend szerint már a 45. percben "perfect trip" hangulatban szerettük volna intézni dolgainkat. PP elhozott minket a reptérről, leszállított minket a Lurdy-házba, mi pedig két megrakott nachosszal beegyensúlyoztunk megtekinteni kedvenc Johnny Deppünket a Karib-tenger kalózai 2-ben. A film ott és úgy folytatódik ahol abbamaradt, a Jack Sparrow kavarja a dolgokat, ahogy kell, van benne sok menekülés, sok kis bukás, de leginkább nevetős, óriásgömbös menekülés, súlytalan szórakozás az egyébként sem túl értelmiségi lelkünk kenegetésére. A lezárás azonban minden korábbi kellemességet kétségbe von, így anélkül hogy ellőném a poént, legyen annyi elég, hogy azt a harmadik részt igen csak tervezik már…

(Na, persze az elkényeztett hazai mozilátogatóban felmerülhet, hogy mi a fenének zsúfoltuk bele 37 órás hazaruccanásunkba a filmet, hiszen Olaszországban is biztos játszák. Ami igaz is, de az olaszokat nem olyan fajtából faragták, akik képesek angolul végignézni egy filmet, neadjisten másfél órán keresztül olvasni a feliratozást. Itt kérem minden, ahogy mondom, minden filmet szinkronizálnak. Tavaszig még volt egy-két merész mozi Milánóban, amelyik bizonyos napokon hajlandó volt levetíteni egy-egy kifutóban levő filmet eredeti nyelven a kultúréhes külföldi bevándorlóknak, de nyárra azok is feladták. Így aztán az irodalmi olaszt egyelőre meg sem közelítő nyelvtudásunk meglehetősen korlátozza itt mozilátogatási szándékunkat. És ráadásul a szinkronizálás miatt a filmek mindig késnek pár hónapot az európai (és a magyarországi) bemutatókhoz képest, amit Johnny Deppünk esetén nem is akarunk kivárni. Bár mire itt megjelenik, lehet, hogy meg is tanulunk olaszul ;-) – Katica)

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

7 megjegyzés a “A Karib-tenger kalózai 2.” bejegyzésre

  1. mucc szerint:

    En, ha jol emlekszem angolul lattam a Modiglianit egy pisai kertmoziban. Mind a mozit (regi romok egy regi parkban), mind a filmet ajanlom mindenkinek, foleg, ha ugy oda vannak az isteni Andy-ert mint en. (egyebkent a film brutalis, amennnyiben a halalos szerelem mint olyan, az)
    Ami viszont engem zavart, az az, hogy mindenkeppen van szunet, gondolom azert hogy fogyasszon a jonep.
    Ha milanoban nincs szunet maris szaladok a repterre :-)

  2. Elma Bensman szerint:

    It’s difficult to get knowledgeable folks on this topic, but the truth is be understood as what happens you’re preaching about ! Thanks.

  3. Thank you for the auspicious writeup. It in truth was once a leisure account it. Look complicated to more brought agreeable from you! By the way, how could we communicate?

  4. tera walkthrough szerint:

    I’m really enjoying the theme/design of your weblog. Do you ever run into any web browser compatibility problems? A number of my blog audience have complained about my site not operating correctly in Explorer but looks great in Opera. Do you have any suggestions to help fix this problem?

  5. graphic design szerint:

    Thanks for sharing superb informations. Your web-site is so cool. I’m impressed by the details that you have on this blog. It reveals how nicely you understand this subject. Bookmarked this website page, will come back for more articles. You, my pal, ROCK! I found simply the info I already searched all over the place and just could not come across. What a great website.

  6. I just could not depart your web site before suggesting that I really enjoyed the standard information a person provide for your visitors? Is gonna be back often to check up on new posts

  7. dogginguk szerint:

    Thanks a bunch for sharing this with all of us you really know what you are talking about! Bookmarked. Kindly also visit my site =). We could have a link exchange arrangement between us!


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.