Főnököm utolsó napjait rúgja mielőtt két hét szabira távozik, így a levelező tagozatról áttértünk intenzív kommunikációra. A következő két hét utazásait (Düsseldorf), az olasztanfolyamom engedélyezését, illetve becses személyem futószalagon történő bemutatását mind most intézzük el. Nem mintha panaszkodnék, bár főnököm stílusára kihatott a katonai múlt, eddig díjnyertesnek számít a pár tehetséges vagy a jópár nem annyira tehetséges az emberek vezetése terén kihívásokkal szembenéző főnökeim sorában. Menetfelszerelésemet (laptop, monitor, telefon stb) már érkezésem előtt megrendelte, nem az ő hibája, hogy jelenleg rendelkezem egy laptoppal, aminek a töltőjét csak Angliában tudom használni, vagy hogy Budapesten szeretettel vár minden cuccomból (laptop, monitor, törött billentyűzet, Nokia 9300 telefon) egy elkószált példány, sőt az sem, hogy tegnap megérkezett még egy 9300-as, bár ez legalább Milánóba. (Még mindig várom az N70-es kis csinitelefonomat. Nem baj, Kitti beújított nekem egy N80-ast, azzal elvagyok ;) Első napokra könyveket hozott, linkeket küldött, kontaktokat szerez és mutat be nekik és hihetetlen, de ő ösztönöz arra, hogy utazzak Koppenhágába, Düsseldorfba, vagy ahova kell, hogy személyesen megismerjem a legfontosabb embereket. Ezen kívül boldog, ha nem kell mindennap felhívnia, mert bízhat abban hogy intézem a dolgom mint egy jó katona (ő mondta!), de a fontosabb küldetések után jelentek a bázisnak. Szóval, azok után, hogy a féléves célkitűzésekből hajlandó volt kiszedni azokat a céges célokat, amik szerintem nem vonatkoznak rám, vagy nem rajtam múlnak, G.I.Jon már az én hősöm is.