On the road again

Bejegyzés témái

,

Legjobban az autókázós hétvégéket szeretem…

10:00 MaxiTaxiba bepattantunk szombat délelőtt, hogy meghódítsuk a nem is oly messzi Garda tavat. Miután a La Spezia búvárkodós kiruccanást csont nélkül vette (nem füstöl, nem melegszik, vidáman zizeg) már bátrabban túrázunk vele.

Jo kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be
Nagykirály a hangerő

10:30 Zsófival megígértettük, hogy nem fog sikoltozni, ha egy kicsit száguldós-sportos-csikorgós stílusban élvezzük az életet, meg az utat a Garda-tóig, Éváékkal meg megbeszéltük, hogy majd rendesen megvárjuk őket több helyen is. A túraútvonal jómagam büszkesége, vízeséssel, parton, sziklafalban, szerpentinen futó úttal, tóban fürdéssel és panorámás helyekkel.

Jo túráztatom a gépet a mutató kileng
Most a világ összes útja a mienk

11:15 Könnyedén vettük a városi szakaszt, azon kívül, hogy a 70-es táblánál 90-es sebességénél 100-al elkezdtek letolni a sávból… aminek engedtünk. MaxiTaxi 160 lovacskája kicsit duzzogott, de részünkről ráértünk később sírvafakasztani a puhány nagyautós olaszokat, így tömött kétautós konvojban értünk az autópályára.

jo gépkocsi, jo gépkocsi, jo gép-gép-gép-gépkocsi
miénk a pálya, az autópálya
miénk az auto-auto-autópálya

11:45 Az A4 persze lépésben haladt az építkezések miatt, így az első benzinkútnál le is tértünk olajszint ellenőrzésre, kocsimosásra és útvonalegyeztetésre. Éváékat előreküldtük (mi úgyis olyan gyorsak vagyunk), felfedeztük, hogy nincsen kocsimosó, megettünk egy szendvicset, majd kiálltunk a pit stopból, hogy teljesítsük az 1 órás utat Veronáig.

Fogom a gázt, azt benyomom tövig
Azé mer az életem igen-igen rövid

13:00 Nem kellett hozzá sok, hogy megkapjuk az első dugót, amit egy második, harmadik és sok további követett, szépen felfűzve. Az eszterlánc addig tartott, míg végül Veronánál a lehajtónál sikerült Rezsőéket megközelíteni, addigra persze jóval kisebb arccal, mint 2 órával előtte ;) Kissé feszülten konstatáltuk, hogy újabb sorok várnak minket, tekintve hogy az A4ről mindenki a Garda-tó felé igyekezett. Rövid úton igyekeztünk stratégiát váltani (magyar éneklős zenék a lejátszóba, ablak leteker), majd gyalogtempóban elmélkedtünk az autózás szépségeiről…

Mer még száguldanék, váltanék
indexelnék és kanyarodnék,
előznék, megállnék, tolatnék és parkolnék
kiszállnék, beszállnék, kinéznék
és bepakolnék és kipakolnék
gyorsitanék, lassitanék, fékeznék és tankolnék
kapcsolnék, karamboloznék,
ütköznék, koccannék, vesztegetnék
súlyadóznék, utaznék, dicsekednék,
szabálytalankodnék, elütnék
gázolnék, samponoznék, garázsba gyorsulnék
utcába bogarak (pfz) macskára rá,
kutyákon át megy az út délre
2001 a jogsim éve, a gyaloglás vége

(To be continued…)

IMG_8416

- Olasz dolgokból sosem elég? Csak ugorj át Facebookra, iratkozz fel az RSS feedre, vagy kövess minket twitteren! -

14 megjegyzés a “On the road again” bejegyzésre

  1. Mucc szerint:

    Leginkabb irigykedem. De ez mar a blog elott is igy volt, sot azelott, hogy egyaltalan oda mentetek volna. Talan azert, mert meg vagyok fertozve, meg azelottrol, hogy egyaltalan betettem volna oda a labam. Amikor eloszor olvastan AZT a konyvet, arrol a milanoi csaladrol, meg San Mameterol (ami egyebkent a luganoi to partjan van, s szereny velemenyem szerint ezerszem jobb mint a tobbi, beleertve a comoit, vagy a gardat, nem veletlenul Alain Delon…)

    Ambi persze csak attetelesen kuldte at a programot, es ezert en csak attetelesen tudom ot tajekoztatni, hogy van egy uj szerelem, Cerka (mar a nevebol is latszik, hogy komoly ferfirol van szo, ahogy az en esetemben az mar megszokott) igy kutyaval semmikepp sem tudok senkit sem vendegul latni AZON a hetvegen.

    Amit en igertem AZ a konyvesbolt http://www.fnac.it/fnacItalia.aspx
    Ha meglatogatjatok mindenkeppen kernek egy peldanyt ebbol http://www.fnac.it/produto.aspx?catalogo=libri&categoria=romanziItaliani&produto=10237249 ami tulajdonkeppen AZ, ami miatt en meg mindig es folyamatosan meg vagyok fertozve.

    Ja es Fabbrizio de Andre azt ne hagyjatok ki, batran csak annyit amennyi beletek fer !

  2. Amby szerint:

    Azt hiszem luganoi tavat is felvesszük a programlistára… bár ahol eddig jártunk, azokat a helyeket sem “pipáltuk”, egyrészt mert nem stílusunk a teljesítményorientált utazás, másrészt mert mindenhol kevésnek találtuk az időt. Garda, Como, Maggiore és mindenhova mennénk vissza…

    Remélem azért cerkával társultok hozzánk pár programra!

  3. It’s perfect time to make a few plans for the future and it is time to be happy. I’ve learn this post and if I could I want to recommend you few fascinating things or advice. Maybe you could write next articles regarding this article. I wish to learn more things approximately it!

  4. Hi, i feel that i noticed you visited my weblog thus i got here to “go back the favor”.I’m trying to to find issues to improve my website!I assume its good enough to make use of some of your ideas!!

  5. trandate szerint:

    Howdy, i read your blog from time to time and i own a similar one and i was just curious if you get a lot of spam remarks? If so how do you reduce it, any plugin or anything you can advise? I get so much lately it’s driving me insane so any assistance is very much appreciated.

  6. trandate szerint:

    I simply wished to thank you very much yet again. I do not know the things that I would’ve followed without the tips contributed by you on such subject matter. It absolutely was an absolute distressing scenario for me personally, nevertheless witnessing a expert strategy you dealt with it made me to jump with gladness. I am just happy for your service and in addition sincerely hope you comprehend what a great job you are carrying out teaching others through your web page. Most likely you haven’t come across any of us.

  7. With havin so much content and articles do you ever run into any problems of plagorism or copyright infringement? My website has a lot of completely unique content I’ve either authored myself or outsourced but it appears a lot of it is popping it up all over the web without my agreement. Do you know any ways to help prevent content from being ripped off? I’d genuinely appreciate it.

  8. tera mmo guide szerint:

    Great web site. A lot of useful info here. I am sending it to some buddies ans additionally sharing in delicious. And obviously, thank you to your sweat!

  9. graphic design szerint:

    One other thing I would like to state is that instead of trying to accommodate all your online degree courses on days of the week that you finish off work (as most people are worn out when they return), try to find most of your lessons on the saturdays and sundays and only 1 or 2 courses for weekdays, even if it means a little time off your end of the week. This is really good because on the week-ends, you will be more rested plus concentrated in school work. Thanks a lot for the different guidelines I have mastered from your site.

  10. graphic design szerint:

    In line with my observation, after a the foreclosure home is marketed at a sale, it is common for that borrower to be able to still have some sort ofthat remaining balance on the bank loan. There are many creditors who try to have all charges and liens cleared by the subsequent buyer. However, depending on a number of programs, regulations, and state guidelines there may be some loans which aren’t easily handled through the shift of lending products. Therefore, the responsibility still lies on the customer that has obtained his or her property foreclosed on. Thank you sharing your notions on this blog site.

  11. Fantastic web site. Lots of useful info here. I am sending it to several friends ans additionally sharing in delicious. And naturally, thanks in your effort!

  12. niche marketing szerint:

    Thanks for your article. What I want to point out is that while searching for a good on the internet electronics go shopping, look for a internet site with entire information on key elements such as the privacy statement, safety measures details, payment options, and also other terms along with policies. Always take time to see the help plus FAQ areas to get a far better idea of what sort of shop is effective, what they can do for you, and ways in which you can make use of the features.

  13. dogginguk szerint:

    whoah this weblog is great i like studying your articles. Keep up the great paintings! You know, a lot of persons are looking around for this info, you could aid them greatly.

  14. dogginguk szerint:

    I think this is one of the most significant information for me. And i’m happy reading your article. However want to statement on some basic issues, The website style is wonderful, the articles is in point of fact excellent : D. Excellent process, cheers


Most Te jössz

Copyright © 2012 the italian job, életöröm Olaszországban.